Aktuális információk / Lakosság tájékoztatása a járdán járművel történő megállásról

Lakosság tájékoztatása a járdán járművel történő megállásról



Tájékoztató járdán járművel történő megállásról

 

Tisztelt Kenézi Lakosok!

Sajnos a közelmúltban több esetben is olyan jelzést kaptam, amelyek szerint néhány gépjárművel rendelkező lakos a járműve elhelyezéséhez a járdát is igénybe veszi és ezzel a gyalogosok, különösen a kisgyermekes, babakocsit használók közlekedését jelentősen korlátozza, több esetben ellehetetleníti.

Érthető módon ez nagy felháborodást kelt, hiszen a járda alapvetően a gyalogos közlekedést szolgálja.

A KRESZ értelmében a megállás lakott területen járművel alapvetően az úttest menetirány szerinti jobb szélén lehetséges, az úttesttel párhuzamosan, egy sorban, kivéve, ha a közúti jelzések másképp határoznak. Egyirányú úton bal szélen kell megállni, méghozzá azt figyelembe véve, hogy a kocsi mellett legalább 5,5 méter szélességű helynek kell maradnia az úttest jobb széléig.

A KRESZ alapvetően tiltja a járdán történő megállást.

Ugyanakkor meghatározott feltételek együttes fennállása esetén az alábbi esetekben mégis megengedett a járdán történő megállás:

A KRESZ 40. § (8) bekezdése szerint a járdán – részben vagy teljes terjedelemben – csak akkor szabad megállni, ha

a) azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi,

b) a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el,

c) a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad, és

d) a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg.

Tévedés tehát, hogy ha nincs tiltó tábla, akkor szabályos a megállás! A járda elsődlegesen a gyalogosok közlekedését szolgálja, így kivételnek tekinthető, ha a megállás és/vagy a várakozás megengedett.

Tekintettel arra, hogy Kenéz község területén sem jelzőtábla, sem útburkolati felfestés nem engedélyezi a járdán járművel történő megállást, így az a település teljes belterületén tilos!

(Kivételek: a járdán a mozgásában korlátozott személy (vagy az őt szállító jármű vezetője) járművével, a betegszállító gépjármű, az iskolabusz, a gyermekeket szállító autóbusz, a kerékpár, a kétkerekű segédmotoros kerékpár és a kétkerekű motorkerékpár az előzőekben említett egyéb feltételek fennállása esetén akkor is megállhat, ha a megállást jelzőtábla vagy útburkolati jel nem engedi meg.)

Kérem a tisztelt gépjármű tulajdonosokat, hogy a megállás, várakozás során fokozottan legyenek figyelemmel erre és a gyalogosan közlekedők érdekeire! A járműveikkel alapvetően a KRESZ szabályainak megfelelően az úttesten, a saját ingatlanukra vezető kapubejárón (a járda igénybevétele nélkül!), vagy az ingatlanukon belül, a saját udvarban álljanak meg, parkoljanak!

Aki a fenti szabályokat megsérti, közlekedési szabálysértést követ el. Az elkövetővel szemben rendőrségi intézkedés kezdeményezhető és a 63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet melléklete alapján fix összegű bírság kiszabását kell elrendelni.

A közlekedés biztonsága és zavartalansága az abban résztvevők együttműködését igényli. Legyünk tekintettel egymásra és indokolatlanul, jogsértő módon ne akadályozzuk a gyalogosok közlekedését!

 

Kenéz, 2025. április 14.

 

Megértésüket, együttműködésüket megköszönve, tisztelettel:

 

 

Molnár Attila

polgármester



Csatolt fájl(ok):



« Vissza az előző oldalra!

Kenéz Község Önkormányzata - Magyar